KONTRASZT

6:15, csörög a vekker. Rutinos mozdulattal nyomod le, tudod, még van 15 perc, amikor ki kell bújnod az ágyból; ez már egy bevált módszered a felkelésre. A telefon úgy van beállítva, hogy úgyis elkezdi újra. Még fordulsz kettőt, miközben megpróbálod megragadni az elillanó álmodat, de így legalább még egy pillanatra emlékszel rá: ha rögtön felkelsz általában semmi sem marad meg. Ezért szereted ezt a kicsiny lopott időt. Ma egyébként is különleges álmaid voltak, készülsz egy fontos eseményre, szinte alig aludtál éjjel, sokat forgolódtál, és sokszor felébredtél. KELL az a 15 perc.

6:30. Újra csörgés, nincs mit tenned, az idő a Te kedvedért sem áll meg, most már muszáj felkelned. A menetrend kiszámított, ha csúszol egy picit, borul minden. Nagy nehezen kikászálódsz hát az ágyból, az álmod végleg elillant. De ma legalább néhány morzsára emlékezni fogsz. Irány a mosdó, dolgok, amiket mindenképp el kell végezni: többek között tusolás, fogmosás, hajszárítás, majd barátkozás a tükörképpel - ez így megy minden nap. Szokásos dezodor, közben ki-ki ugrasz a ruháidért, de közben egy gyors pillantás a számítógép monitorára, levél ellenőrzés. Ehhez is úgy hozzászoktál, mintha mindig is ezt csináltad volna, sőt mintha már így jöttél volna a világra, pedig 25 éve még azt sem tudtad, mi fán terem a számítógép. Meg vannak a cuccaid, előkészítetted őket még tegnap este, már csak egy ing kisimítása maradt, mert ha valamit nagyon utálsz, akkor az a vasalás. Ha lehet, addig odázod, ameddig csak tudod, ezért majd' mindig reggelre marad. Épp belefér az idődbe, de muszájból, fanyalogva ezt is megcsinálod. A táska előkészítve a váltóruhákkal. Cipő zacskóban, öltöny az öltönyzsákban, rajtuk a hosszú kabátod. Ki tudja milyen idő lesz, furcsa ez a május. Ablakon kinézel, most épp nem szakad az eső, de azért mindenre fel kell készülni. Még egy lehelletnyi parfüm a kedvencből, aztán...

7:30. Indulás! Az utolsó pillanatban persze, mert mindig kiszámolod, hogy éppen odaérj. Nem szeretsz várakozni. Gyorsan felkapod a cókmókot, egyik kezed tele 3 zacskóval-táskával-zsákkal, a másikkal a kulcsot forgatod kétszer a zárban, aztán nyomás a lifthez. Ma nem lépcsőzől, a cuccok könnyű kibúvót adnak. Mélygarázsba be, kocsi kinyit, hátsó ajtó föl, csomagok bepakolva. Távirányítóval nyitod az ajtót, közben lámpát kapcsolsz, övet kötsz, a cd-váltón nyomsz egyet, mert épp lejáróban van az aktuális kedvenc zenéd, amit harminckilencedszerre sem untál még meg. Garázsajtó le, miközben a kapunyitót nyomod, majd kicsorogsz félig az útra, nézel, de alig látsz ki balra - az a fránya kertész soha nem nyírja le eléggé a sövényt, kész balesetveszély.

7:35. Rémülten kapsz a belső zsebedhez, mert ma másik zakó van rajtad, és ebbe nem tetted be a telefonod. Vissza KELL menned, mert vidékre mész, és egyszerűen telefon nélkül úgy érzed magad, mintha egy testrészed hiányozna. Nyomás megfordulni, közben az idő megy, ezzel az aprócska malőrrel pont 7 percet veszítettél a tervezetthez képest. Basszus!

7:42. Reload. 50 helyett 70 ahol lehet, a célpont koordinátái körül várhatóan erős forgalom, nem szabad késned. Fontos megbeszélés, sok minden múlhat rajta. Épp időben érsz, a parkolójegy váltás még pont belefér. Egy perc késés, még udvariassági határon belül. Jelzed, hogy itt vagy, kollégák is megjöttek, irány a munka.

10:00. Hasznos tárgyalásról, bizakodva jössz ki, talán egy kis fény gyúlt az éjszakában. Persze még további egyeztetés szükséges, a lényeg ott fog eldőlni, de a találkozó rendkívül jó hangulatú volt, kellemesen érzed magad. Mielőtt elindulnál, kollégával még elmentek kávézni egyet, van pár megbeszélni való. Kérdések, amik a következő mítingre lesznek majd szükségesek, meg egyéb, személyes dolgok.

11:07. Fizeted a parkolójegyet, majd nekivágsz az ismerős útnak. Időben indultál, még lesz lehetőséged a következő helyen nemcsak pár szót váltani, hiszen régen találkoztatok már személyesen. Van miről beszélni egyébként is, de ez most különleges helyzet: búcsúzni mész valakitől, aki visszaadta lelkét teremtőjének. Igazából nem is ő volt közel hozzád, hanem azok az emberek, akikhez mész. Nekik volt fontos az eltávozott, de te úgy érzed, mellettük kell lenned, hogy a jelenléteddel támogasd őket. Mert ők a barátaid, és a barátok az általunk választott család.

11:44. Pálya lezárás. Nem is jut el hirtelen a tudatodig, csak miután elsuhansz a benzinkút mellett, akkor veszed észre, hogy néhány száz méterrel előtted áll a sor, mint a szög. Satufék, és megállsz. Három másodperc, majd döntesz, visszatolatsz a kútig, szabály ide, vagy oda. Jár a számítógép az agyad helyén: "újratervezés!". Pillanatig hezitálsz, jobbra vagy balra, majd balra indulsz. A következő településnél egy hátsó úton majd valahogy visszaevickélsz. Közben hallod a tarkód felől a belső hangot: jó nagy perec lehetett, ha az egész pályát lezárták. Nem baj (persze, hogy az, biztos súlyos lehet, szegények, reméled nem halálos), volt már máskor is ilyen, az itiner a fejedben nyugalomra int: nincs nagy csúszás, legfeljebb tíz perc. Belefér.

11:47. Két településsel arrébb rendőrautó állja el az utat: lezárva, nem lehet áthajtani, a patak kiöntött, ez zsákutca. Visszaterel az autópálya felé. Ok, ez sem gond, majd a másik főút irányából, párhuzamosan mész. Gondolod te. Kár volt, kilóméteres sor, a felhajtónál kikérdezel az ablakon: mikorra várható a feloldás? - Sokára! - jön a válasz. - Jó nagy baleset lehet - mondod. - Nem az, beszakadt a pálya, és egy híd is odavan - reflektál az informátor - kimosta a víz. Még mindig nincs veszélyben a terv, ha lépésben is, de halad a sor. 

12:47. Két kilómétert haladtatok, még ugyanennyi a másik főútig. Most kezdesz kételkedni. Néha 10 percekig meg sem mozdul a sor, már könnyítettél egyszer magadon, közben még mindig ugyanaz a zene szól. MÉG nem unod. Telefonok, internet: mi újság? Széltében 3 méteres lyuk a pályán, gigadugó oda és vissza. Nem valószínű, hogy egy-két napon belül megoldódik a helyzet. Órát nézed, ha kettőig elhagyod a nagyvárost, akkor továbbmész. Ha nem, akkor nincs értelme, onnan még több, mint órás az út, és az esemény fél négykor kezdődik.

13:54. Nagy nehezen átevickéltél, már csak 80 kilóméter, és sok település. Sebesség nem számít, általában egy óra 15 perc az út, de megtehető egy óra alatt is. Nem törekszel csúcsot dönteni, de nem fogod vissza magad. Csak a jóizlés határáig. Összes érzékszerv kihegyezve, szem, fül, kezek, láb készenlétben. Stressz ezerrel.

14:57. Megérkeztél. Még van idő mosdóra, átvedlésre, egy-két szóra. A lábad bizseregni fog még vagy húsz percig; jó sokáig benned lesz az autó minden rezgése. Benézel az igazgatói irodába, kép az asztalon gyásszalaggal, előtte gyertya ég. Az asztalon még minden úgy, mintha a tulajdonosa bármikor betoppanhatna. Nem fog. Mégis... nincs senki, aki hozzányúlna. Még nem. Ameddig lehet nem vesznek róla tudomást, talán tényleg csak egy rossz álom. Még kell egy aktus, hogy végleges legyen, amit nem tudunk megváltoztatni. Addig... addig minden így marad. Szentségtörés lenne. Mintha valakinek a pénztárcájában turkálnál. Vagy az üzenetei között. Ez annyira személyes. Hozzá tartozott, csak ő nyúlhat hozzá. Most még senki. Majd holnap. Vagy holnapután. Vagy talán a jövő héten. De nem most.

15:20. Indulni kell, félre négyre ki kell érni a ravatalozóhoz. Virágosztás lesz, a temetés urnás, így a családon kívül mindenki csak egy szál rózsát visz. Sokan gyűlnek, kisírt szemek, megtört tekintetek. Mindenki szerette, senki sem hiszi el, hogy megtörtént. Mert nem történhetett meg. Nem volt idős, most választották újra öt évre, egy hete még játszott a zenekari próbán, a másnapi koncertre készült. Volt még tennivalója bőven. Lett volna még sok sok évre való. Még senki nem tudja mi lesz, csak állnak és talán a gondolat sem született meg: menni kell tovább, valakinek fel kell vennie a leejtett zászlót és tovább vinni a csatában. Még nem tudják ki lesz az, és zavarodottak, mert eddig minden úgy ment, ahogy már megszokták. Mindennek megvolt a maga helye, a maga ideje, bevésődött utak, kiismert helyzetek, meglepetések nélküli megszokott, komfortos, otthonos világ. Elveszett a talaj a lábak alól.

16:00. Gyásszertartás. Csurig a ravatalozó, közepén az urna, két oldalt koszorúk, csokrok. Más is hozott, nemcsak a tanári kar. Sokan állnak kint is az épület előtt, nem mindenki fért be. Szépen beszél a pap, heroikusan, szinte énekli a szöveget. Dallamos, erős hangja van. Sokat beszél Róla, mert van mit mondania. Sokat tett, sokakat tanított, nevelt, készített fel a jövőre. A pap fél órát beszél, közben kiderül, hogy őt is tanította zenélni valamikor, és nemrég a lánya esküvőjén is részt vett. Ettől még személyesebb a beszéd. Aztán jön még valaki, aki még mond néhány szót a pálya kezdetéről az elért eredményekről, a szakmai, emberi sikerekről. Lassan befejeződnek a szövegek, és mindenki kivonul a sírkertbe. Most látszik igazán mekkora a tömeg. Kellett a kabát, még így is átfúj a szél. Beleborzongsz a hidegbe, ami a veséd felől kúszik végig a hátadon. Itt már nincs sok tennivaló, gyorsan végeznek a szakemberek. Helyére kerül az urna, a kereszt, kígyózó sorok a részvétnyilvánításnál. Barátné mélyen megrendülve: apja helyett apja volt. Az édest még középiskolában veszítette, most a pótot is. Kettős veszteség: nem tudsz vígasztalni, mert nem lehet.

17:35. Vissza az iskolához, néhány szó még, de indulni kell nemsoká'. Régebben megbeszélt találkozóra rohansz vissza. Öltözés, még egy forrócsoki az autómatából, közben rájssz, hogy ma még csak két almát rágcsáltál el útközben és most már szédelegsz. Egy barát felajánl egy magos bucit, amit hálásan fogadsz el. Életmentő csomag, a kocsiban fogod magadévá tenni. Könnyes búcsúzkodás, nem így kellett volna találkozni, nem ilyen indokkal. Az út vissza is egy óra lesz, vagy egy picit több. Most nem kell száguldani, fél nyolc körül bőven jó az érkezés.

18:03. A GPS 19:30-ra mondja a célt, tökéletes. Az út gyorsan telik, szinte észre sem veszed. Két part között vagy félúton, az út csak összeköti az eseményláncot, mintha csak azért kellene menned, mert az időben van egy kis űr, amit ki kell töltened. Akár, ha félálomban fúrnád magad át egy féregjáraton két galaxis között. 

19:17. Kávéház. Ide jöttél, mert ide beszéltétek meg a találkát. Leteszed a kulccsomód az egyik székre, mellé a másolt lemezt és a kölcsön könyvet, amit Neki hoztál. Mosdóba mész, hosszú volt az út, és kezet is mosnál, mert reggel óta úton vagy és úgy érzed, hozzánőttél a kormányhoz. Aztán kérsz még egy forró csokit, a kávé nem esne most jól. De kell mellé egy palack víz is, mert még mindig remegsz az utazástól és úgy érzed, lehet, hogy ez már a fáradtság jele. A vizet gyorsan megiszod, de a csoki már nem kell - ott marad a fele. 

19:42. Kijön Ő is az asztalodhoz. Most nem a szokásos egyen-öltözet van rajta, hanem farmer és póló. A haja is kibontva, takarja a kedvenc fülbevalót, amit csak jóval később veszel észre. Leül és szabadkozik, hogy fagylaltos lett a nadrágja, szeretne hazamenni átöltözni. Persze, hogy bíztatod: egy lánynak fontos, hogy jól érezze magát a bőrében - azaz ez esetben a ruhájában. De előtte még pár szót váltotok. Munkatárs-barátnét hazaviszed majd, így amíg Ő hazaszalad átöltözni te is el tudod tölteni az időt. Ő megy, te még maradsz, amíg a lányok zárnak. Közben elbeszélgetsz velük - régóta jársz ide, ismered őket, már amennyire a kávéházi nyüzsgésben felszabadult egy-két percben meg lehet valakit ismerni - bírod őket, aranyosak, kedvesek, nem véletlenül szeretsz ide járni.

20:37. Hazaviszed a barátnőt, és kényelmes tempóban jössz vissza, ugyanott fogtok találkozni, ahonnan indultál. Tudod, egy elkészülés, átöltözés nem két perc. De nem is baj. Ettől csak kicsit meghittebbé válik, vársz Rá, mint a Róka a barátjára a Kishercegben. Leteszed az autót, és komótosan lépkedve mész ki a sétálóutcára. Régen rengeteg időt töltöttél itt, szinte az eddigi életed felét ezeket a kockaköveket koptatva múlattad: itt voltak a nagy szerelmeid, itt csókolóztál először, itt érettségiztél, később itt diplomáztál, itt volt az első igazi munkahelyed, és innen indultál felfedezni a nagyvilágot. Ismerős-ismeretlen látvány fogad: sok minden változott az utóbbi három-négy évben. Jó itt újra bóklászni.

21:03. Telefonál, hogy mindjárt itt lesz, azt mondja öt perc. És tényleg - nagyon vágtathatott, ha a lakótelepről ennyi idő alatt ideért. Egyszerű ruhában van, farmer, blúz és széldzseki, de így is gyönyörű, mindkét szemed pupillája teljes terjedelemben issza magába a látványt. Teaházba mentek, később kiderül, hogy valamikor egyszer már jártál itt. Finom illat fogad ahogy beléptek, mindig is nagyon szeretted a füstölő illatát. Egy távolabbi sarokban ültök le, a rendelést Rá bízod, megbízol az ízlésében. Gördülékeny a beszélgetés, kíváncsi vagy Rá, és élvezed, ahogy beszél, ezért kérdezel. Aztán elmondod a napodat, és elmélkedsz a világon, az elmúláson, az életen, a fontosságon, és különbségeken. Látod, hogy érti miről beszélsz, elmondja a véleményét, és elmeséli, hogy mitől zavarodott, mi okozza most a legnagyobb lelki zűrt az életében. Figyelemmel hallgatod, és próbálod beleképzelni magadat a helyzetébe, a gondolataiba, az érzéseibe, miközben tudod, hogy teljesen úgysem értheted meg, de van annyi intuíciód, hogy valamennyire átéld a mondandóját.

22:15. Észre sem vettétek hogy eltelt az idő, és zár a helyiség. Pedig a teák nagyon finomak, legközelebb is Kis Buddhát fog rendelni, ha erre jár. Elköszöntök és átmentek egy közeli kávéházba, ami éjfélig nyitva. Hihetetlenül gyorsan telik az idő: szinte mindenről beszéltek - álmok, vágyak, miért nem elégedett az életével most, miért szereti a lovakat, mennyire állnak közel hozzá a gyerekek. Te meg csak ülsz és nézed a feneketlen mély, hatalmas kék szemeit, ahogy mesél. Elmeséli, hogy amikor a lovakkal van, akkor érzi, hogy a jelenben él, és néha meg az elmélkedéssel inkább a múltban, vagy a jövőben. Ezért szereti a lovakat. Mert ők csak vannak. És mikor velük van, Ő is "csak" van. Aztán nevet, az egész arca megváltozik közben, sugározza rád az őszinte és ösztönös tisztaságát, te meg elmerülsz a látványban, és TUDOD, hogy vannak igazán különleges és TÖKÉLETES pillanatok. Semmit nem tudnának adni, ami ezt pótolhatná, bármit megér neked ez a néhány óra. Mert amikor nevet akkor tudod, hogy a JELENben van. Ott, ahol mindig szeretne lenni. Itt és Most. Kérdezi, min mosolyogsz, de nem tudsz válaszolni, csak repes a szíved, hogy Te is jelen lehettél ebben a különleges pillanatban. Nézed Őt, és elmerülsz Benne. Egyszerűen boldog vagy, mert ismerhetsz egy ilyen EMBERT.

00:17. A parkolóban búcsúztok a kocsija mellett. Te sem szeretsz búcsúzkodni, Ő sem. Esetlen mondatok a legközelebbi viszontlátásról, amit te sem tudsz mikor lesz és Ő sem. Majd valamikor. Egyszer. Talán. Te szeretnéd, ha lenne és úgy érzed, talán Ő is. Álltok egymással szemben és csak nézed azokat a hatalmas szemeket. Aztán hozzáhajolsz és kétoldalról csókot lehelsz az arcára, Ő pedig hirtelen átölel. Egy örökkévalóság is kevés lenne ezt a pillanatot minden dimenziójában megélni, de most nem gondolkodsz ezen, egyszerűen csak vagy, és feloldódik minden porcikád, minden sejted ebben az ölelésben. Szíved csordultig érzelmekkel, ennél több nem is biztos, hogy elférne benne, legszívesebben így maradnál az idők végezetéig. Vagy tovább. Magadban megköszönöd a Teremtőnek, hogy Őt megalkotta.

Ilyenkor TUDOD, hogy van Isten. 

Élet és halál. Közte vagyunk mi, gyarló emberek. Mi vagyunk a két kontraszt közötti hajszálvékony átmenet. Lehet, hogy többet kellene élnünk a JELENben... Ma ezt tanultam egy csodálatos teremtéstől. Köszönöm.